Bence
11 °C
25 °C

Egy év után léphet újra pályára Ronaldo

2009.03.04. 11:18

Tétmérkőzésen bő egy év után, első ízben a Brazil Kupa első körében, magyar idő szerint csütörtök hajnalban léphet pályára Ronaldo, akit brazil együttese, a Corinthians vezetőedzője a játszatni szánt futballistái közé jelölt. A kétszeres világbajnok és Európában két ízben is Aranylabdával jutalmazott brazil csatár - aki hosszú sérülés után tér vissza - az Itumbiara ellen igazolhatja, hogy túl van a gondokon, és ismét teljes értékű harcos. A 32 éves támadó a kispadon kezd, de Mano Menezes keddi sajtótájékoztatóján közölte, a második félidőben "valószínűleg" pályára küldi.

Ronaldo utoljára 2008. február 13-án játszott még az AC Milan színeiben, olasz bajnokin a Livorno ellen, és szenvedett súlyos térdsérülést, minek következtében még annak veszélye is fennállt, hogy végleg fel kell hagynia a futballal. Itáliából hazatért, s a Corinthians decemberben szerződtette. Ronaldo a múlt hét végén egyfelől azzal hallatott magáról, hogy csapata jótékonysági mérkőzése előtt kimaradt hajnalig, amiért pénzbüntetést kapott, másfelől labdarúgóként is megvillantotta változatlanul kivételes képességeit, mert a brazil csapat egyik edzőmeccsén három gólt is szerzett.