Hedvig
9 °C
24 °C

Puskásra emlékeztek születésnapján

2009.04.01. 18:24

A budapesti Szent István Bazilikában többek között Kispest polgármestere, valamint több szurkoló is megkoszorúzta szerdán a leghíresebb magyar labdarúgó, a 2006 novemberében elhunyt Puskás Ferenc síremlékét a legenda születésének 82. évfordulója alkalmából.

November 17-én, halálának második évfordulóján a tisztelőivel és hozzátartozóival megtelt bazilikában szentmisét celebráltak, majd jótékonysági hangversenyt rendeztek emlékére.

Az elmúlt évben ezek mellett emlékbélyeggel, borsorozattal, illetve az angliai 6-3-as diadal DVD-vel kedveskedtek Puskás és az Aranycsapat előtt.

Ebbe a sorba illeszkedik Puskás Hungary című dokumentum film is, melynek díszvetítését március 10-én tartották a fővárosi Uránia moziban. Ezt a kétórás alkotást a magyar labdarúgó-válogatott is megtekintette edzőtáborában.

A jövővel kapcsolatban kiderült, hogy játékfilm készítése, szoborállítás a Real Madrid épülő új edzőcentrumában, továbbá egy állandó kiállítás létrehozása szerepel a tervek közt. (MTI)