Olivér
1 °C
5 °C

Beckham ott akar lenni a 2012-es olimpián

2010.07.15. 08:48

A 2012-es londoni olimpián szeretne a brit labdarúgó-válogatottban szerepelni David Beckham. „Amennyiben még pályára léphetek és számítanak rám az együttes tagjaként, akkor örömmel vállalnám a játékot a hazai ötkarikás játékokon” - mondta szerdán a 35 éves sztár egy internetes videóbeszélgetés során.

Az idei vb-t sérülés miatt kihagyó játékos úgy tervezi, hogy pályafutását a 2014-es, brazíliai világbajnokság után fejezi be, s ott a döntőben szeretne győztes góllal búcsúzni. Beckham az angol válogatott szakmai stábjában kapott helyet a dél-afrikai vb-n, ezért sokan arra gondoltak, hogy egyszer trénerként dolgozna, ezeket a feltételezéseket azonban cáfolta.

„Nem célom, hogy a jövőben edzőként dolgozzak. Imádom a futballt, ezért szeretek olyan közel lenni a mérkőzésekhez, amennyire csak lehetséges” - tette hozzá a középpályás, aki várhatóan két hónap múlva térhet vissza Achilles-ín sérülését követően.