Hedvig
7 °C
23 °C

Uruguay tizenötödször nyerheti meg a Copa Americát

2011.07.22. 11:49

Tizenötödik győzelmére készül a tavalyi világbajnokságon negyedik Uruguay, amely vasárnap Buenos Airesben Paraguay ellen játssza a labdarúgó Copa America döntőjét.

Uruguay utoljára 1995-ben nyerte meg a dél-amerikai kontinenstornát, az argentinokkal holtversenyben a Copa történetének legeredményesebbje. A paraguayiak eddig kétszer, legutóbb 1979-ben diadalmaskodtak, ezúttal azonban esélytelenebbnek tűnnek Forlanéknál, már csak azért is, mert eltiltás és sérülések tizedelik keretét.

Gerardo Martino, Paraguay szövetségi kapitánya a lelátóról tekintheti csak meg tanítványait a döntőben, a dél-amerikai szövetség (CSF) ugyanis két mérkőzésre eltiltotta, miután az elődöntő közben összeszólalkozott Cesar Fariasszal, a venezuelaiak trénerével, s a játékvezető kiállította. Nehezíti a helyzetet, hogy Martino segítőjét, Jorge Pautassót szintén eltiltották a vasárnapi összecsapásról, a Venezuela ellen kiállított Jonathan Santana pedig piros lapja miatt nem futballozhat a fináléban. A csatár Roque Santa Cruz és a balhátvéd Aureliano Torres játéka kérdéses, miután mindketten megsérültek az elődöntőben.

Mindez egyértelműen a remek támadókkal, köztük az Európa Liga-győztes Diego Forlánnal, valamint a Liverpoolt erősítő Luis Suárezzel felálló Uruguay malmára hajtja a vizet, amely valamivel egyébként is esélyesebb a végső sikerre.

"A csapat mentálisan ugyanolyan erős, mint volt a tavalyi vb előtt és alatt" - mondta Suárez. - "Az idei Copa Americán nagyon kicsi a különbség a résztvevő gárdák között, ráadásul nem kezdtünk jól és kevés volt a meccsek közötti idő a hibák korrigálására. 2006 óta a válogatottnál tudatos munka zajlik, amelynek mostanában aratjuk a gyümölcsét, így természetesen nem lennénk elégedettek a második hellyel."

A Liverpool csatára az argentin Sergio Agüeróval közösen, 3-3 találattal vezeti a torna góllövőlistáját, s ha a döntőben betalál, vélhetően ő lesz a gólkirály.

Szombaton, a kontinenstorna bronzmérkőzésén Venezuela és Peru mérkőzik egymással La Platában, közép-európai idő szerint 21 órakor. A döntőre ugyanebben az időpontban vasárnap, Buenos Airesben kerül sor.