Nándor
7 °C
23 °C

Enyhítették Mourinho büntetését

2011.07.29. 20:31

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken enyhítette José Mourinhónak, a Real Madrid vezetőedzőjének öt mérkőzésre vonatkozó büntetését, amelyet a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-elődöntőben tanúsított viselkedésével érdemelt ki.

A mostani ítélet szerint az 50 ezer eurós bírsággal is sújtott portugál szakvezető eltiltásából nem egy, hanem két találkozó kihagyását függesztik fel három évre. Így aztán Mourinho - aki a BL-elődöntő visszavágójával már egy összecsapást letöltött büntetéséből - a következő szezonban a Real Madrid első két (és nem három) BL-csoportmeccsén nem ülhet le a kispadra.

A botrányairól is híres tréner az FC Barcelona elleni április 27-i BL-elődöntő első összecsapásán - amelyen a házigazda fővárosiak 2-0-ra kikaptak - a 62. percben piros lapot kapott, mert hevesen reklamált Pepe kiállításakor, majd a találkozó után sportszerűtlenül nyilatkozott. Egyrészt élesen kritizálta a játékvezetőt, valamint arra utalt, hogy az UEFA az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) támogatása miatt különleges elbánásban részesíti a Barcelonát. Az elődöntőt 3-1-es összesítéssel nyerte a Barcelona, amely később a Manchester United elleni fináléban is diadalmaskodott.