Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Diósgyőr-Nyíregyháza: Újabb gyanúsított a bundaügyben

2011.10.27. 12:52

Újabb gyanúsítottja van a labdarúgó bundaügynek: a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön gyanúsítottként hallgatta ki Sz. Györgyöt három rendbeli, gazdálkodó szervezet dolgozójának, tagjának kötelessége megszegésére irányuló vesztegetés bűntette megalapozott gyanúja miatt - tudatta az MTI-vel a főügyészség szóvivője.

Fazekas Géza azt közölte: a gyanú szerint Sz. György a 2010. május 5-én lejátszott Diósgyőr-Nyíregyháza (0-1) első osztályú bajnoki mérkőzés előtt – a hazai találkozók manipulálásában szervezőként tevékenykedő K. Zoltán és L. Mátyás utasításainak megfelelően – H. Gábor segítségével felkereste a Diósgyőr FC három labdarúgóját, és nekik 3-3 ezer eurót ígértek, majd adtak azért, hogy a játékosok – a sporttörvényben és a munkaszerződéseikben írt kötelességeiket megszegve – az elkövetői kör fogadása szerinti eredmény elérése érdekében és kívánságának megfelelően befolyásolják a mérkőzés végeredményét.

Mivel az elkövetői kör végül a mérkőzésre nem tette meg a fogadását, ezért a megkeresett játékosok a vesztegetési pénzt a mérkőzés után visszaadták.

Sz. György - aki szabadlábon védekezhet - panaszt jelentett be a megalapozott gyanú közlésével szemben, majd – élve a hallgatás jogával – megtagadta a vallomástételt.

A bundaügy a Magyar Labdarúgó Szövetség feljelentése miatt indult. A Nemzeti Nyomozó Iroda 2009 decemberében vesztegetés miatt indított nyomozást, de a közélet tisztasága elleni bűncselekményekhez kapcsolódó hatásköri szabályok 2011. áprilisában történt módosítására és az ezzel összefüggő szervezeti változásokra is figyelemmel 2011 májusában a Legfőbb Ügyészség ügyészi hatáskörbe vonta az ügyet és a további eljárás folytatására a Központi Nyomozó Főügyészséget jelölte ki. A Központi Nyomozó Főügyészség a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Irodával szoros együttműködésben folytatja.

A főügyészség a rendőrséggel közösen 2011. június 28-án összehangolt, nagyszabású akciót hajtott végre. Egyidejűleg 12 helyszínen tartottak házkutatást, számos okiratot, adathordozót és mintegy 100 millió forint értékben készpénzt foglaltak le.

Az akció során hét embert – három volt és jelenlegi futballistát, és négy futballbírót – vettek őrizetbe, akiket még aznap gyanúsítottként hallgattak ki többrendbeli bűnszervezetben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és vesztegetés bűntette miatt. A játékosok közül H. Gábor, K. Zoltán és L. Mátyás a gyanúsított, a játékvezetők esetében pedig L. Kolos, S. Krisztián, Cs. János és M. Tamás.

A gyanú szerint K. Zoltán - akit a magyar sajtó Kenesei Zoltánként azonosított - 2010-ben egy olyan nemzetközi bűnszervezetnek lett a tagja, egyben magyarországi vezetője, amelyet egy távol-keleti illetőségű személy irányított, és amelyben a vezető alatt közvetlenül elhelyezkedő szinten K. Zoltán mellett még négy szervező állt. Február 9-én három magyar bíró, Lengyel Kolos, Selmeczi Krisztián és Csák János engedély nélkül működött közre az észt-bolgár felkészülési mérkőzésen, ügyükben a FIFA indított vizsgálatot. A 2-2-re végződött meccs mind 
a négy gólja 11-esből született.

A bűnszervezet célja az volt, hogy szerte a világon a fogadóirodák által kínált labdarúgó-mérkőzésekből kiválasszanak olyan mérkőzéseket, amelyeknél reális esélyük volt arra, hogy azok eredményét a velük kapcsolatban álló – vesztegetésre, és ezáltal a mérkőzések manipulálására hajlandóságot mutató – játékvezetők és játékosok segítségével befolyásolják, majd a megbeszéltek szerint a manipulált mérkőzések eredményére különféle fogadóirodákban fogadásokat kössenek.

Augusztusban a főügyészség P. Csabát, a Videoton Puskás Akadémia U19-es csapatának játékosát is meggyanúsította azzal, hogy a Ferencvárosi Torna Club U19-es labdarúgócsapatának kapusát a Videoton Puskás Akadémia–FTC U19-es futballbajnoki mérkőzés manipulálására próbálta rábírni. A nyomozók összesítése szerint jelenleg hat megvett – három nemzetközi barátságos, két finn első ligás, egy magyar felnőtt bajnoki és egy magyar U19-es – mérkőzésről tudni.

Az ügyben jelenleg öt gyanúsított van előzetes letartóztatásban, egy lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll, míg a többiek szabadlábon védekeznek.