Jolán
-1 °C
7 °C

Csertői: A Győri ETO eddig megfelel az elvárásoknak

2011.12.05. 13:03

Csertői Aurél, a Győri ETO FC labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint az együttes ősszel tökéletesen megfelelt a klub menedzsmentje által kitűzött célnak. A szakember ezt az egyesület évzáró sajtótájékoztatóján mondta, hozzátéve, hogy bár az elmúlt fél év több pozitívumot hozott, s jó az irányvonal, a csapat játékán és eredményességén lehet még javítani.

„Az elmúlt bajnokság után tíz külföldi futballistától megváltunk, optimalizáltuk a játékoskeretünket - fogalmazott az OTP Bank Liga tabelláján jelenleg második Győr trénere. Sérülés nélkül sikerült végigcsinálni a nyári felkészülést és ez is nagy szerepet játszott abban, hogy remekül teljesítettünk. A bajnokságban az első hét meccsünket megnyertük és a 10. fordulóig veretlenek maradtunk. A klub menedzsmentje a nemzetközi szereplés jogának kiharcolását várja tőlünk, ez minimálisan a dobogó harmadik fokát jelenti a ligában. Ennek a célnak eddig tökéletesen megfelelünk. Mélyebben nem akarom értékelni az elmúlt időszakot, a bizonyítványosztásnak majd jövőre, az utolsó forduló után jön el az ideje. Addig még tizenhárom találkozót le kell játszani minden csapatnak.”

Csertői azt mondta, nyáron 3-4 válogatott szintű futballista szerződtetését tervezték, de ez különböző okok miatt nem valósult meg, viszont a téli átigazolási időszakban ugyanez a cél, bár ezekben a hónapokban nehezebb új labdarúgókat szerződtetni.

„Annyi biztos, hogy lesznek változások a keretben, de neveket egyelőre nem szeretnék mondani. Kemény felkészülésnek nézünk elébe, mindig lehet és kell is többet és jobban dolgozni” - zárta értékelését a vezetőedző.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Győri ETO a tervek szerint február 1-től 12-ig Törökországban edzőtáborozik majd, s ott nemzetközi meccseket is játszik.

Horváth Cs. Attila klubmenedzser az idén megvalósult ETO-sok program eseménysorozatról elmondta, ennek célja, hogy az idén 107 éves egyesület megörökítse múltját, s a hagyományaira építkezve működjön. A program keretében a Győri ETO történetének legsikeresebb edzője, Verebes József lett a csapat szaktanácsadója, az ETO-napon pedig a Bayern München All Star-együttese játszott barátságos meccset a győriek legendás játékosaiból összeállított gárda ellen. A győri stadion páholyait és szektorait az egyesület kiemelkedő egyéniségeiről nevezték el, akikről Papp Győző 60+1 legenda címmel könyvet is írt, amelyet december 20-án, a klub karácsonyi rendezvényén mutatnak majd be.