Jenő
3 °C
8 °C

Ősztől lehet elektronikus gólbíró

2011.12.06. 09:17

A következő szezontól bevezethetik az elektronikus gólbírót Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke szerint. A svájci sportvezető a német Bild című napilapnak adott interjújában elmondta, hogy erre azért kerülhet sor, mert az erre vonatkozó technikák gyorsak, pontosak és egyszerűek.

A sportág szabályalkotó testülete (IFAB) márciusban dönt arról, meddig tesztelik a játékvezetők munkáját nagyban megkönnyítő eszközöket. A BBC korábbi értesülése szerint jelenleg kilenc megoldás hatékonyságát vizsgálják.

A játékvezetők technikai támogatása azt követően került hangsúlyosan előtérbe, hogy a tavaly nyári, dél-afrikai világbajnokságon a meccsek eredményeit döntően befolyásoló hibákat követtek el a bírók, ez pedig világszerte felháborodást váltott ki, egyúttal megmozgatta a feltalálók fantáziáját is. A tévedések elkerülését szolgáló - s a FIFA által februárban már vizsgált - bírósegítő találmányok egyike a magyar Maruzsi Lászlóé.