Szilárda
0 °C
6 °C

Újabb gólbíró-technológia kapott FIFA-engedélyt

2013.02.25. 13:04

A Cairos révén a harmadik gólbíró-technológia is megkapta működési engedélyét a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségtől (FIFA). A FIFA hétfői tájékoztatása szerint a mágneses mezők elvén működő német találmányt - amelyet 2000-ben kezdtek fejleszteni - decemberben tesztelték két németországi stadionban, és mindenben megfelelt a feltételeknek.

Korábban a kamerarendszerrel dolgozó brit Hawk-Eye és a szintén mágneses mezőket alkalmazó német-dán GoalRef elnevezésű technológia kapott licencet, miután jól teljesítettek a decemberi klub-világbajnokságon.

Egy negyedik, ugyancsak német rendszer is hamarosan számíthat arra, hogy működési engedélyhez jut a FIFA-tól.

A FIFA múlt kedden jelentette be, hogy a júniusi Konföderációs Kupán, illetve a jövő évi brazíliai világbajnokságon is alkalmazni fogják a játékvezetőket segítő gólbíró-technológiát. Várhatóan áprilisban derül ki, hogy a négy újítás közül melyik lesz a befutó.

A gólbíró- vagy gólvonal-technológiákat azért alkalmazzák, hogy kétséget kizáróan el tudják dönteni, egy adott helyzetben áthaladt-e a labda teljes terjedelmével a gólvonalon, így elejét vegyék az emberi tévedésnek. A fejlesztések között van magyar is: Maruzsi László és csapata több mint tíz éve dolgozik saját rendszerén, amely azonban nem jutott tovább a tavaly márciusi tesztelésen. Maruzsiék azóta is fejlesztik találmányukat, amely akkor kaphat licencet, ha teljesíti a FIFA technikai előírásait.