Lukács
9 °C
22 °C

Nemzetközi FootGolf torna lesz Kisorosziban

2013.09.11. 12:40

A tavalyi világbajnokság után nemzetközi FootGolf tornát rendeznek a kisoroszi Magyar Golf Clubban jövő hétvégén. Gelencsér Gábor főszervező a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, Hollandiából, Belgiumból, Olaszországból, Norvégiából, Szlovákiából és Nagy-Britanniából várnak versenyzőket, s várhatóan nagyjából 60-80 játékos méri össze a tudását.

Jövő hét szombaton a 18 szakaszból álló pályán egyszerre kezdik meg a küzdelmet a nevezők, majd másnap már fordított sorrendben haladnak a játékosok, azaz az első nap utáni éllovas rajtol utoljára. A végeredmény a két nap összesítésével alakul ki.

A 2009-ben Hollandiából indult sportágban a magyarok a nemzetközi élmezőnyhöz tartoznak, s ezúttal is jó esélyük van a győzelemre, elsősorban a világbajnok Lengyel Béla révén.

Fehér Csaba, korábbi válogatott futballista, aki a sportág nagyköveteként segíti a footgolf népszerűsítését, elmondta, ez egy kiváló sport, mivel az ember jó levegőn van, jó társasággal, gyönyörű környezetben. Úgy jellemezte a sportágat, hogy az egy kirándulás a labdával. A játék lényege gyakorlatilag megegyezik a golféval, ám itt futball-labdát kell lábbal a lyukba juttatni, minél kevesebb kísérletből.