Menyhért, Mirjam
12 °C
24 °C

A női futballválogatott kikapott Dániától

2013.09.25. 18:11

A magyar női labdarúgó-válogatott 4-0-ás vereséget szenvedett szerdán az idei Európa-bajnokságon elődöntős dán együttestől.

A Hidegkuti Stadionban rendezett találkozón a vendégek a szünetig háromgólos előnyre tettek szert Vágó Attila csapata, majd a második félidőben ezt négyre növelték.

"A dánok jóval előttünk járnak, a saját bőrünkön tapasztalhattuk meg, milyen tempóban játszanak a legmagasabb szinten. Ilyen különbséggel is megérdemelt a dánok győzelme, de a játékosaimat nem lehet elmarasztalni, becsületesen tették a dolgukat, meggyőződésem, hogy ha rendszeresen ilyen meccseket tudnánk játszani, nagyot léphetnénk előre" - mondta a magyar szakvezető.

A magyaroknak az októberben rajtoló világbajnoki selejtezősorozat előtt ez volt az utolsó felkészülési mérkőzésük.