Ilona
16 °C
33 °C

Felavatták a Kocsis Sándor domborművet

2014.11.27. 15:07

Felavatták a Kocsis Sándor, az Aranycsapat legendás csatárának emlékére készült domborművet a Kálvária téren. A csütörtöki ünnepségen Sántha Péterné, Józsefváros alpolgármestere kiemelte: azért esett a választás a Kálvária térre, mert Kocsis gyermekkorának jelentős részét néhány utcával lejjebb töltötte az ottani grundokon.

A Fekete Géza szobrászművész által készített domborművet a Ferencváros, a Honvéd és a Barcelona egykori csatárának fia, Kocsis Sándor, továbbá Rudas Ferenc, az FTC Baráti Körének elnöke, valamint Sántha Péterné közösen leplezte le.

Koszorút helyezett el a Magyar Labdarúgó Szövetség nevében Berzi Sándor alelnök és Dunai Antal olimpiai bajnok labdarúgó, a Ferencváros képviseletében pedig Orosz Pál, a labdarúgócsapatot működtető zrt. vezérigazgatója.

Kocsis Sándor az FTC-ben kezdte pályafutását, majd 1950-ben pártutasításra a Honvédhoz került. Az 1952-es helsinki olimpián aranyérmes lett a válogatottal, az ezüstérmet hozó 1954-es svájci világbajnokságon pedig 11 találatával gólkirály volt. Az 1956-os forradalom után nem tért vissza Magyarországra, rövid ideig Svájcban játszott, majd 1958-tól 1966-ig a FC Barcelonát erősítette. A magyar válogatottban 68 alkalommal lépett pályára és 75 gólt szerzett.