Nándor
6 °C
22 °C

Klopp bejelentette: egy darabig most pihen

2015.06.01. 15:18

Egyelőre nem folytatja edzői pályafutását Jürgen Klopp, aki hét év után köszönt el a Borussia Dortmund labdarúgócsapatától.

"Most szünet következik, hét intenzív és érzelmes év után az az ésszerű, ha feldolgozom a számtalan emléket, mielőtt frissen és újra motiváltan munkához látok a stábommal" - közölte hétfőn a 47 éves szakember, akinek utolsó dortmundi meccsén, szombaton a BVB 3-1-re kikapott a Wolfsburgtól a Német Kupa döntőjében.

Klopp áprilisban jelentette be, hogy az idény végén feláll a Borussia kispadjáról, mellyel 2011-ben és 2012-ben bajnokságot, 2012-ben pedig kupát is nyert, míg 2013-ban és 2014-ben a Német Szuperkupát is elhódította. A mostani bajnoki szezon ugyanakkor nem sikerült túl jól az együttesnek, a csalódást keltő rajt után a hetedik helyen végzett a Bundesligában, bár ez is óriási fegyvertény azt figyelembe véve, hogy februárban még sereghajtó volt.

Az edző a közelmúltban olyan sztárklubokkal is kapcsolatba hozták, mint a Real Madrid vagy a Manchester City.