Gáspár
14 °C
30 °C

Találkozik Sexwale, Bin Ibrahim és Infantino, mi az?

2016.01.28. 21:56

Gianni Infantino, Tokio Sexwale és Salman Bin Ibrahim al-Kalifa sejk személyében hárman biztosan ott lesznek azon a szombati találkozón, amelyet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnökjelöltjeinek szerveznek Katarban.

A svájci, a dél-afrikai és a bahreini jelölt szóvivője is megerősítette a Reuters brit hírügynökségnek a sportvezetők részvételét. Arról egyelőre nincs hír, hogy a másik két jelölt, Jerome Champagne és Ali bin al-Husszein ott lesz-e az egyeztetésen. A választás azért esett a dohai helyszínre, mert szombaton ott rendezik az ázsiai U23-as bajnokság döntőjét, amelyben a Koreai Köztársaság ellenfele Japán lesz.

A találkozó megszervezéséből arra lehet következtetni, hogy a jelöltek összefogást, háttéralkut terveznek. Sexwale a dél-afrikai Metro FM rádióban csütörtökön egy ázsiai jelölt esetleges támogatására utalt.

"Eljött az összefogás ideje. Ezt egészséges, demokratikus és jó dolognak tartom" - közölte az üzletember, aki szerint az elnökjelöltek elsősorban "testvérek, kollégák, elvtársak és fegyvertársak", nem pedig ellenfelek. Azt visszautasította, hogy az esetleges visszalépésekkel kapcsolatos konkrét stratégia megvitatására készülnek, de kijelentette: reményei szerint egy afrikai vagy egy ázsiai sportvezető lesz a FIFA következő elnöke.

Az apartheid idején börtönbe kerülő, a néhai Nelson Mandelával egykor baráti kapcsolatot ápoló Sexwale szerint Infantino nem lenne megfelelő választás a szövetség élére, mert svájciként minden bizonnyal honfitársa, az elnöki posztot 1998 óta betöltő Joseph Blatter módszereit követné.

"Gianni a barátom, de azt mondom, talán nem kellene Blattert egy másik svájcira cserélni" - közölte a dél-afrikai jelölt.

A FIFA elnöki posztjára öten pályáznak: Gianni Infantino, az európai szövetség (UEFA) svájci főtitkára; Ali bin al-Husszein jordán herceg, a FIFA végrehajtó bizottságának korábbi tagja; a francia Jérome Champagne, a FIFA korábbi főtitkár-helyettese; a bahreini Salman Bin Ibrahim al-Kalifa sejk, az Ázsiai Labdarúgó Szövetség (AFC) elnöke; valamint Tokyo Sexwale dél-afrikai üzletember.

Az eddigi elnököt, a svájci Joseph Blattert - az UEFA-elnök Michel Platinihez hasonlóan - a FIFA független etikai bizottsága korrupció és egyéb bűncselekmények miatt nyolc évre eltiltotta minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől.

A dél-amerikai szövetség keddi rendkívüli ülésén határozott Infantino támogatásáról, hétfőn pedig hét közép-amerikai ország jelentette be, hogy őt támogatják a február 26-ra kitűzött szavazáson. (MTI)

Görög tengerparti nyaralások

Vakító napsütés, kék tenger várja!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!