Vilma
-7 °C
4 °C

Már nem utolsó a Vasas

2001.10.24. 20:30
Önbizalommal telve várta a Kispest a Vasas elleni mérkőzést, hiszen miután hatot lőttek a Haladásnak, múlt vasárnap a Ferencvárost is sikerült két vállra fektetniük az Üllői úton. A Vasas az elmúlt fordulókban dicséretesen harcolt, ám pontokban nem gazdagodott. A Bozsik-stadionban aztán borult a papírforma, a Vasas első félidei nagyszerű játékának köszönhetően idegenben nyert, immár másodszor ebben a szezonban.
Az elmúlt két fordulóban úgy tűnt, hogy a Kispest kezd lendületbe jönni, a Fradi ellen kifejezetten taktikusan játszottak, és megérdemelten gyűjtötték be a három pontot. A magyar bajnokságban azonban tudvalévő, hogy egy csapat két-három meccsen keresztül nem képes ugyanolyan teljesítményt nyújtani.

A Vasas lelkesen játszott az első perctől fogva

Szerda este a Kispest is csatlakozott ehhez a sorhoz. A nagyon fogadkozó játékosok árnyékuk voltak önmaguknak, ellenben a Vasas játszotta a futballt, különösen a fiatalok voltak elemükben, és az első negyvenöt percben kétszer is mattolták Udvaráczot. Előbb Szili nagy szólója után Polonkai lőtt a kapuba, majd Gyánó következett. A két támadó igen aktív volt, ha jobban összpontosítanak, akár több gólt is elérhettek volna.

A Kispest nem találta a Vasas játékának ellenszerét, a vendégek sokkal lelkesebbek voltak, mint a némiképp kényelmes hazaiak. Hűen jellemzi a játék képét, hogy a Kispest mindössze egyetlen helyzetet dolgozott ki.

A második félidőben hiába erőlködött a Kispest

A második félidőben jobban iparkodott a Kispest, Aranyos révén egy kapufáig el is jutottak, ám a kipattanó labdát Téger elvétette. A Kispest erőlködött, a Vasas visszahúzódott, és a felállt védelemmel szemben tehetetlennek bizonyultak Faragóék. A Kispest valamelyest lebecsülte a sereghajtó Vasast, és ezért nagy árat fizetett. Az angyalföldiek ezzel a diadallal elmozdultak az utolsó helyről.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.