Vilma
-7 °C
4 °C

Soproni győzelem a megyei rangadón

2001.11.10. 19:37
Vendéggyőzelem született a megyei rangadón, Győrben. A Sopron végig jobban játszva, megérdemelten vitte el a három pontot, a továbbra is gyengén szereplő ETO ellen. A hazaiak csak háromgólos vendégelőny után tudtak szépíteni.
A megyei rangadón a vendégek edzője Reszeli Soós István nem foglalhatott helyet a kispadon, így a nézőtérről - mobiltelefon segítségével - irányította csapatát. Az első tíz perc után úgy tűnt nem is eredménytelenül. A 9. percben ugyanis Tóth Mihály balról ívelt be, és a rosszul kimozduló Sebők mellett Sira helyezett öt méterről a kapuba.

A Győr a bekapott gól után egy fokkal nagyobb sebességre kapcsolt, enyhe mezőnyfölényt sikerült kialakítania, ám gólhelyzetbe nem tudtak kerülni a játékosai. Az első félóra végén pedig növelte előnyét a Sopron. Horváth indította a jobb oldalon Tóth Mihályt, aki 12 méterről, a kivetődő Sebők fölött a kapu közepébe lőtt.

A félidőben az ETO kettős cserét hajtott végre, ám ennek ellenére ismét a vendégek voltak eredményesek. Az 54. percben Tóth Mihály ívelt jobbról keresztbe, és a túloldalon érkezett Nagy Tamás, aki a tétovázó Sebők és Lakos között, helyezett a kapuba.

A hazaiaknak a 63. percben sikerült szépíteniük, amikor Stark nagy erejű szabadrúgását Farkas kapus csak kiütni tudta, és a kipattanó labdát Rósa 10 méterről vágta a kapuba. Ezután a Győr mindent egy lapra tett fel, míg a vendégek kontrákkal veszélyeztettek, az eredmény azonban már nem változott.

Ez pedig azt jelenti, hogy Reszeli Soós István a lelátóról is sikeresen tudta irányítani együttesét. . .

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.