Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Sima Videoton győzelem Angyalföldön

2001.11.10. 19:21
A Videoton magabiztos játékkal, viszonylag könnyedén aratott kétgólos győzelmet a Vasas ellen. A vendégek végig magabiztosabban és jobban játszottak, győzelmükhöz nem férhetett kétség. A Vasas-tábor pedig elkeseredésében újra Gyalog Andrást szidta. A tabellára nézve nem alaptalanul. . .
A Vasas kezdett aktívabban, az első kapulövés mégis a székesfehérváriak nevéhez fűződik, ekkor Tóth lőtt jó tizenhét méterről, és lövése nyomán a labda a bal kapufán csattant. A Vasas nehezen lendült játékba, ám ők is eljutottak a vendégkapuig. Ott azonban útjukat állta a hetek óta jó formában védő Végh, aki hatástalanította az angyalföldi próbálkozásokat.

Az első félóra végén Tóth Norbert szabadrúgása a kapufáról került csak a Videoton kapusának kezébe. A kihagyott hazai helyzeteket pedig góllal büntette a Vidi, két egykor a Vasasban is megfordult játékos összjátékából. Földes lépett meg a jobb oldalon, becsapta a rátámadó hazai védőket, majd középre gurítása után Komódi 10 méterről helyezett az üres kapuba.

Komjáti András a félidő elején cserékkel próbálta frissíteni együttesét, ám nem járt sikerrel. Az 55. percben ugyanis növelte előnyét a Videoton. Szalai ment el a jobb oldalon, becsapta Juhárt, majd pontosan adott középre, ahol érkezett Terjék, és elvetődve ballal a bal alsó sarokba helyezett. A hazai gárda próbálkozott, de nem sikerült szépítenie. A 80. percben aztán Szalai adta meg a kegyelemdöfést, megszerezve csapata harmadik gólját.

A hangulatra jellemző, hogy az angyalföldi szurkolók ütemes, ,,Gyalog András takarodj!" rigmussal "bíztatták csapatukat. Polonkai ugyan még a 88. percben szépített, de ez már nem sokat számított, hiszen a Vasas bennmaradása valószínűleg nem a gólarányon fog múlni. . .