Natália
-3 °C
8 °C

Kiváló Dunaferr hajrá

2001.11.17. 17:23
Egy félidőnyi előnyt adott a Vasasnak a házigazda Dunaferr a labdarúgó bajnokság szombati meccsén. Az 1-1-es első negyvenöt perc után Egervári Sándor tanítványai nagyobb sebességre kacsoltak, és végül magabiztosan, 4-1-re verték a fővárosiakat.
Biztos hazai a győzelmet vártak a dunaújvárosi szurkolók a Vasas elleni bajnoki mérkőzésükön, hiszen míg kedvenceik a negyedik helyen álltak a meccs előtt, addig a vendég piros-kékek egyre jobban leszakadva utolsók a bajnoki táblázaton. A Dunaferr ráadásként alighanem szerette volna "megbosszulni" az első körben, a Fáy utcában elszenvedett 2-1-es vereséget is.

Nem úgy indult a találkozó, hogy sikeres lesz a visszavágás, mivel már az ötödik percben a vállsérüléssel bajlódó Rabóczkit helyettesítő Bita kapujában táncolt a labda. Zrlic Polonkai átadását lőtte a tizenhatosról kapura, a labda Bit kezéről és kapufáról vágódott a hálóba (0-1). A kisé meglepett Dunaferr negyedóra elteltével egyenlített. Rósa beadását Tököli nyolc méterről lőtte a kapuba. A félidő hátra lévő részében mind a két oldalon akadtak helyzetek, - Kiss György illetve Gyánó hibázott - de újabb gól már nem esett.

A 62. percben megszerezte a vezetést a hazai csapat. Lengyel lövése Notáról kipattant, Rósa 4 méterről, estében a kapuba helyezett (2-1). A hajrában egyértelművé vált a hazai fölény, amely gólokban is megmutatkozott. A 83. perc: Mészáros jobbról begurított, Tököli 14 méterről félfordulattal, a bal felső sarokba bombázott (3-1). A 91. percben Tököli adott középre, Penksa megelőzte Notát, és 3 méterről az üres kapuba gurított, beállítva végeredményt (4-1).

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.