Natália
-3 °C
7 °C

Padlón az Újpest

2001.11.19. 09:33
A minden tekinteten jobban játszó Zalaegerszeg fölényes, 4-1-es győzelmet aratott idegenben az Újpest ellen. A vezetést a hazaiak szerezték meg Tokody révén, de a félidei pihenőre már a Bozsik-legénység vonulhatott előnnyel. A második negyvenöt percben újabb két gólt lőttek a vendégek, és szinte kiütötték az utolsó két meccsét egyaránt három-három góllal elvesztő lila-fehérek.
A labdarúgó-bajnokság záró összecsapásán Újpestre látogatott a Zalaegerszeg. Az a Zalaegerszeg, amely jó kezdést követő átmeneti visszaesést követően ismét remekül szerepel. Mivel a szombati játéknapon a forduló meglepetését okozva hazai pályán vesztett a harmadik Videoton, így Bozsik Péter együttese számára az esetleges győzelem azt jelentette, hogy három ponttal megléphetnek fehérvári vetélytársuktól.

Jól kezdett a hazai csapat már a harmadik percben megszerette a vezetést. Dvéri a felezővonaltól indította Lőwöt, a szélső középre adott, és a berobbanó Tokody 13 méterről a kapu bal sarkába perdített (1-0). Az első félóra végéig tartotta előnyét a lila-fehér csapat, míg 33. percben kiegyenlített a ZTE. Kenesei az újpesti térfél közepén lefordult a védőkről, Balog elé tálalt, a középpályás egyből középre ívelt, s az érkező Nagy L. 7 méterről lágyan a jobb sarokba helyezett (1-1).

A 39. percben az egyre jobban játszó ZTE átvette a vezetést. Egy jobb oldali zalaegerszegi támadás végén Szélesi röviden szabadított fel, Egressy a megszerzett labdát, egyből középre gurította, és Kenesei 5 méterről a kapu közepébe talált (1-2).

A második továbbra is vendégek irányították a játékot, és valósággal leradírozták a pályáról az enerváltan játszó lilákat. A 49. percben Balog az újpestiek tizenhatosának bal oldali sarkánál kapott labdát, két védőt is kicselezett, majd 14 méterről a kapu jobb sarkába lőtt (1-3). A 65. percben már kiütésessé vált a különbség. Kenesei kitűnő labdával ugratta ki Egressyt, a csatár egyedül vezethette a labdát az Újpest kapujára, senki nem zavarta, lőhetett volna, de ő inkább a mellette futó Waltner elé játszott, aki könnyűszerrel gurított 5 méterről az üres kapuba (1-4).

A hajrában a hazaiak védője, Korolovszky a szabálytalanságot jelző asszisztenst megsértette, ezért Szarka játékvezető kiállította az újpesti játékost.