Emil, Csanád
12 °C
25 °C

Az MTK győzelmével őszi első

2001.11.21. 19:17
Bognár György csapata egy gyenge színvonalú találkozón, szerezte meg a három pontot, és ezzel - a hátralévő fordulók eredményeitől függetlenül - biztos, hogy az élen várhatja a téli szünetet. A vendég Videoton szinte semmit nem tudott felmutatni abból a játékból, amellyel elkápráztatta szurkolóit, és feltornázta magát a dobogó harmadik fokáig.
Az MTK futballistái abban a tudatban készülhettek a találkozóra, hogy győzelmük esetén már biztos, hogy a téli szünetet a tabella élén töltik. Illésék ennek ellenére nem rohantak neki a Videotonnak, az első negyedórában mindössze egy helyzetet tudtak kialakítani Milinte kapuja előtt. Zavadszky tízméteres lövése azonban csak oldalról zörgette meg a hálót.

Öt perccel később aztán Ferenczi már góllá váltotta a hazaiak mezőnyfölényét. Illés tizenhat méteres lövését a fehérvári kapus csak a kapufára tudta ütni, a kipattanót pedig Ferenczi 2 méterről lőtte az üres kapuba. Bő tíz perccel később Brazenac beadását lőtte Zavadszky a hálóba, ám a játékvezető érvénytelenítette a találatot, mert a gól előtt Ferenczi szabálytalankodott.

Az első fehérvári próbálkozásra közel 40 percet kellett várni, a 38. percben Csató Sándor szánta el magát lövésre, ám 22 méterről leadott életerős kísérletét Hajdú nagy bravúrral ütötte a léc fölé. Gyenge színvonalú első félidő után megérdemelt a hazai vezetés.

A második negyvenöt perc sem hozott nagy változást a játék képébe, a kapuk szinte alig kerültek veszélybe. A legnagyobb lehetőség Brazenac előtt maradt kihasználatlanul, aki a 75. percben egyedül léphetett ki a védők közül, ám nem sikerült átemelnie a kapujából remekül kimozduló Milinte felett. Az utolsó említésre méltó esemény, Gajics - talán kissé szigorú - kiállítása volt, miután felrúgta Eleket.

Hiába próbált meg mind a két edző cserékkel frissíteni, egyik csapat sem tudott új szint vinni a játékba. Így az MTK egy kifejezetten gyenge színvonalú összecsapás után örülhetett a győzelemért járó három pontnak és az őszi elsőségnek.