Judit
-2 °C
8 °C

Reszeli nélkül otthon veszített a Sopron

2001.11.24. 16:27
A Sopron az utóbbi hetek eredményességének köszönhetően nemcsak elkerült a tizedik helyről, hanem állandósította a helyét a középmezőnyben. Reszeli Soós István vezetőedző azonban a soron következő meccseken nem lehet ott a kispadon, és már a Kispest elleni mérkőzésnek is az volt a nagy kérdése, csapata mennyire képes túltenni magát ezen a tényen. A Kispest mindvégig jobban koncentrált a mérkőzésre, és szép kontrái már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát, igaz a szerencsével sem álltak hadilábon.
Reszeli Soós István példátlanul szigorú büntetést kapott korábbi fegyelmezetlenségéért, mint ismert, a november harmadiki Vasas elleni összecsapáson meglökte a tartalék-játékvezetőt. A Liga ezek után "bekeményített": március negyedikéig eltiltotta a renitens szakvezetőt mindennemű futballal kapcsolatos tevékenységtől, ám azt azért engedélyezték számára, hogy zárt kapuk mögött edzést vezethessen. (A hazai elöljárók jobb híján így a másodedzőre, Fedor Sándorra bízták - ideiglenesen - a csapat irányítását.)

Pedig a Sopron vezetett

Ilyen körülmények között készültek a Kispest elleni meccsre Tóth Mihályék, és az volt a nagy kérdés, hogy ezek az előzmények mennyire viselték meg a játékosokat. Ráadásképpen az ellenfél az ugyan tizedik helyen tanyázó Kispest volt, de tudvalévő, hogy a piros-feketék idegenben jobbak, másrészt az Újpest elleni siker várhatóan újabb győzelemre motiválja majd Glázer Róbert tanítványait.

Így is lett. Bár a második percben a soproniak szerezték meg a vezetést. Csiszár beívelését ugyanis Horváth az ötösről a kapufa érintésével fejelte Udvarácz hálójába. A gól után magukhoz tértek a fővárosiak, és az első félidő hátralévő részében mindvégig nagyobb elánnal, és koncentráltabban játszottak, és korántsem keltett vaskos meglepetést, hogy kétgólos előnyre tettek szert.

Kis híján botrányba fulladt az amúgy is viharos találkozó

Előbb Piroska, majd az első negyedóra vége táján Pintér ért el gólt. Utóbbi húsz méterről talált nagy erővel a jobb sarokba, miután egy a védők által kivágott labdát megszelídített. Fél óra sem telt el a meccsből, amikor Sasu is villant egyet, ő ugyancsak hatalmas erővel bombázott a kapuba. Ebből a gólból is kivette a részét Piroska Attila, aki remekül játszotta be a balszélt.

A második negyvenöt percben taktikusan játszottak a vendégek, tartották az eredményt, a hazai próbálkozásokat pedig rendre meghiúsította a ma is remekül védő Udvarácz. A Sopron mindent megpróbált a felzárkózás érdekében, de csak három perccel a lefújás előtt sikerült szépíteniük. Egy szöglet után Tóth Mihály passzolt a kapuba. A helyenként szélviharban játszódó találkozó kis híján botrányba fulladt, hiszen a kispesti drukkerek idő előtt ugráltak a pályára.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!