Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Megint nagy verést kapott a Kispest

2002.04.15. 13:37
Az utóbbi időben hullámvölgybe kerülő, nagy nevekből felálló Újpest most végre igazi arcát mutatta. A Kispest egyetlen percig sem volt egy súlycsoportban a lendületesen és eredményesen futballozó lilákkal. Ezúttal azonban megúszták néggyel, ősszel hetet kaptak.
Az Újpest ősszel a legjobban és legeredményesebben a Kispest ellen futballozott, emlékezetes, 7-2-es győzelmet arattak a piros-feketék felett. Ebből adódóan nem kellemes emlékekkel tért vissza a Megyeri útra Tóth József, hiszen jó néhány találat az ő lelkén száradt pár hónapja.

Az Újpest mindenképpen győzelemmel szerette volna megörvendeztetni szurkolótáborát, hiszen ha kimondottan a kupagyőzelem is a cél a lilák előtt, mégsem lehet lélektelen játékkal futballozni hazai pályán. Ennek szellemében is kezdett Glázer csapata, a cseh Sloncik már a második percben bevehette volna a Kispest hálóját, ám ami neki nem sikerült, összejött Lőwnek az ötödik percben.

A fiatal középpályás nagyszerűen szaladt el a baloldalon, lövését ugyan még hárította Tóth, a kipattanó labdát azonban - fejjel - a kapuba juttatta. A Kispest nagyon beszorult ezek után, a lilák érezhetően döntésre szerették volna vinni a három pont sorsát. Vágner azonban hibázott, Túlio viszont egy formás támadás végén a félidő derekén szép cselek után higgadtan a kapuba talált. Tegyük hozzá remek labdát Tokodytól.

A Kispest erőlködött, de az első játékrészben esélye sem volt a gólszerzésre. A második negyvenöt percre sem változott jelentősen a játék képe, az Újpest lendületben maradt, és sorra vezette támadásait, és ennek meg is lett az eredménye. Előbb - a 66. percben - a télen a Kispestről a Megyeri útra szerződött Piroska lőtt gólt - a gólpasszt megintcsak Tokody adta - majd három perccel a vége előtt a fiatal Móri is betalált. Ezúttal Piroska indított kiváló ütemben.

Tóth József a gólokról nem tehetett, most nemcsak az ő gyengélkedése miatt kapott nagy zakót a Kispest. Az Újpest most jól játszott, és Glázer Róbert számára nem marad más feladat, minthogy ezt állandósítsa csapatánál.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.