Mária
-6 °C
-2 °C

Gyenge főpróba a manchesteri visszavágó előtt

2002.08.23. 20:50
Amennyiben a Zalaegerszeg futballistái hisznek a rossz főpróba-remek előadás teóriában, úgy nyugodtan készülhetnek a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek jövő pénteki sorsolására. Ugyanis a tavalyi bajnok nagyon gyengén játszva, sima háromgólos vereséget szenvedett az MTK vendégeként.
Bozsik Péter, a zalaiak edzője kihagyta a manchesteriek ellen remekül játszó Budisát és Babatit, de Egressy is a kispadon kezdte a rangadót. A kezdők között kapott viszont szerepet az új "nemzeti hős", a Manchester ellen gólt szerző Koplárovics.

A találkozó elején a vendégek két szabadrúgással veszélyeztettek, de a védők mindkétszer tisztázni tudtak. Húszpercnyi játék után a hetek óta csúcsformában játszó Urbán csak szabálytalanul tudta szerelni Dragant, és miután ezt a büntetőterületen belül tette, tizenegyest rúghatott az MTK. A büntetőt Illés a kapu közepébe lőtte.

A zalaiak közül mindössze Kenesei jelentett komolyabb veszélyt Hajdu kapujára, de gólt ő sem tudott szerezni. Bozsik Péter bő félóra után váltásra szánta el magát, és lecserélte Vincze Ottót, kinek helyét az inkább védekező stílusú Balog vette át. Nagy változást azonban ez sem hozott, tovább folytatódott az unalmas mezőnyjáték.

A második játékrészben az egerszegiek tovább erőlködtek, míg Egervári Sándor együttese kontrákkal kísérletezett. A 72. percben aztán Urbán újabb hibáját követően ismét tizenegyest lőhetett a hazai kék-fehér gárda. A válogatott védő rosszul fejelt ki egy előrevágott labdát, Illés kapura tört, és Csóka csak szabálytalanul tudta szerelni. A sértett pedig a jobb alsó sarokba helyezte a jogos büntetőt.

Újabb hét perc elteltével pedig végleg eldőlt a találkozó. Rednic bal oldali beadását Zavadszky 17 méterről kapásból lőtte a bal alsó sarokba. A zalaiak ezután végleg feladták, és minden bizonnyal már a keddi visszavágóra tartogatták erejüket. Egy biztos, ennél jóval többre lesz szükség a Manchester ellen.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.