Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Továbbra is pont nélkül a Sopron

2002.08.24. 20:11
Bognár Györgynek továbbra sem megy Sopronban. Ezúttal a Csank János edzette Siófok távozott három ponttal a hűséág városából. Az egykori Fradi edző együttese az első félidőben szerzett előnyét a találkozó vége előtt nem sokkal növelte, a hazaiaknak csak a lefújás előtt nem sokkal sikerült szépíteniük.
Hiába kezdett lendületesen a hazai gárda, bő tízpercnyi játék után már a Siófoknál volt az előny. Usvat kapott remek labdát a jobb oldalon, betört a hazai tizenhatoson belülre, és a kiinduló Farkas mellett 13 méterről a jobb sarokba helyezett.

Az első negyedóra végeztével a hazaiak már fél tucat szögletet végeztek el, de komoly helyzetet nem sikerült kialakítaniuk a vendég kapu előtt. Azonban az unalmas mezőnyjáték közben komoly helyzetet nem tudtak kialakítani Somogyiék. A második negyvenöt percben hiába cserélt sorra a hazai csapat, nem tudott megújulni.

A második félidő közepén a hazaiak nehezen viselték kedvenceik szenvedését és füstbombákat dobáltak a pályára. Ennek következtében Erdős játékvezető percekig szüneteltette a találkozót. A meccs utolsó húsz percére Csank János bevetette Filipovicsot is, kinek első próbálkozását a gólvonalról vágták ki a hazai védők.

A következő Filipovics próbálkozásnál már nem volt ilyen szerencséjük a soproniaknak, Schultz kiugratása után a csereként beállt csatár 15 méterről helyezett a jobb sarokba. A hazauiak dicséretéres zól, hogy nem adták fel és ennek eredményeként a lefújás előtt nem sokkal sikerült szépíteniük. Ám Tóth Mihály jól eltalált lövése nem sokat ért, a Sopron továbbra is pont nélkül szerénykedik a tabella alján. Az eredmény így is a hazaiak számára hízelgő.