Mária
-6 °C
-2 °C

Videoton-Győr 1-4

2002.09.14. 21:37
A nézőtéri tömegverekedés sem gátolta meg abban a Győrt, hogy simán verje a Videotont. A vendégek folytatták idei jó szereplésüket, míg a Vidi legnagyobb vereségét szenvedte el.
Az idei eredmények alapján kétségkívül a Győr volt az esélyese a mérkőzésnek, még akkor is, ha a Vidi legutóbbi meccsén megszerezte első győzelmét. A fehérváriak első támadásuk során a vendégek tudtára adták, hogy most is igen nehéz meccsre számíthatnak, ám előbb Gajic - Sebők remekül vetődött -, majd hamar hibázott ziccerben.

Sokkal szerencsésebb volt a Győr. Pomper ugyan felöklelte Nicsenkót, a játékvezető nem adott tizenegyest, mert a labda Hucikához került, aki senkitől sem zavartatva a kapuba lőtt. A gól cseppet sem tett jót meccsnek, még inkább visszaesett az iram, és csak néhány távoli lövés - Dvéri, Szanyó - jelentett veszélyt, amit a kapusok védtek.

Aztán ha már a pályán nem volt esemény, gondoskodtak erről a nézők. A fehérváriak átmásztak a győri táborba, és tömegverekedés tört ki. A nemsokára a helyszínre érkező rendőrök aztán helyreállították a rendet, és megfékezték a még nagyobb botrányt. A játék mindeközben félbeszakadt, majd öt perc várakozás után befejezhették az első félidőt.

A második félidő késés nélkül kezdődhetett el, és a nagy fogadkozás ellenére a Vidi szinte erőfeszítésre sem tudta kényszeríteni a vendégeket. Nicsenko átadása után Baumgartner növelte a zöldek előnyét, és ha Hamar révén még - Dvéri szabadrúgásának szeme volt - szépített is a fehérvári alakulat, ezzel ellőtték puskaporukat.

Gajic ugyan még egyszer helyzetbe került, de Peric okos gólt lőtt a másik oldalon, és a végső szót is a szerb középpályás mondta ki a hosszabbításban jól eltalált bombájával.