Jolán
-1 °C
7 °C

Kispesten nyert a Loki

2002.10.04. 20:54
Hiába volt a kispestiek kezdeményezése, hogy mindenki ingyen tekintheti meg a taláélkozót, így is csak kétezren voltak a Bozsik stadion lelátóin. Pedig még olimpiai bajnokot is láthattak volna, hiszen a kezdőrúgást a Honvéd-Dominó olimpiai bajnoki vízipólósa, dr. Molnár Tamás végezte el. Több örömük nem is lehetett a kispesti szurkolóknak ezen az estén.
Nem kellett sok és máris emberelőnybe kerültek a hazaiak. Szekeres - aki az előző fordulóban lefejelte a ferencvárosi Jovicot, ám megúszta sárga lappal - ezúttal Torghellének ütött oda, így mehetett zuhanyozni.

Azonban a hatalmas lehetőséggel nem tudtak élni a kispestiek. Sőt! Ahogy egyenlítettek, máris vezetett a vendéggárda. Bálint "roppant okosan" tíz perc alatt összeszedett két sárgalapot, így máris egalizálta a létszámot. Második szabálytalanságát ráadásul a tizenhatoson belül követte el, így a megítélt büntetőből - Sándor Tamás révén - már előnybe is került a Debrecen.

Tíz perccel később egyenlíthettek volna a hazaiak, ám Sasu lövése centikkel elkerülte a sarkot. Ám ami késik, nem múlik. A 29. percben Sasu beadása után Piroska 13 méterről lőtt a jobb alsó sarokba. Újabb tíz perc elteltével Torghellét Habi buktatta a büntetőterületen belül-a tizenegyes elmaradt.

A második játékrészből mindössze kilenc perc telt el és már a Debrecennél volt az előny. Selymes a tizenhatos sarkáról lőtt hatalmas gólt. Egyórányi játék után Dulca ütött oda Sándor Tamásnak-aztán ment minden tovább, mint ha nem történt volna semmi. Méltó módon büntettek a vendégek, hiszen három perccel később Bajzát tette megnyugtatóvá az előnyt.

A hátralévő időben a hazaiak mindent megtettek legalább a szépítésért, ám a debreceniek eredményesen romboltak.