Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Videoton-MTK 0-0

2002.10.26. 17:17
Az idény első döntetlenjét játszotta a listavezető MTK, mert Illés Béla negyedórával a vége előtt büntetőt hibázott. Ferenczi kapufát fejelt, a fővárosiak sokkal aktívabbak voltak, de a kapu előtt átok ült rajtuk.
Két zárt kapus meccs után most végre már megtekinthették a Videotont a fehérvári szurkolók. A hazaiak nagyon fogadkoztak, hogy győzelemmel örvendeztetik meg őket, ám ennek jelentősen ellentmondott, hogy az első félidőben mindössze egyetlen gólhelyzetet voltak képesek kialakítani. Akkor Tóth Norbert nagy lövését nagy bravúrral ütötte ki a léc alól Hajdu.

Ellenben az MTK sorra hagyta ki a lehetőségeit. E tekintetben kétségkívül Ferenczi járt az élen, hiszen a negyedik percben a kapufára fejelt, majd a hajrában rosszul vett át egy labdát, így odalett az ordító helyzet. Emellett Zavadszky öt méterről fejelt Milinte kezébe, Jezdimirovics húsz méterről tesztelte a kapuvédőt, de nem tudott kifogni rajta.

A fordulás után az addig sem magas színvonal és iram jócskán visszaesett, és az eső is eleredt. Ettől függetlenül a listavezető simán elvihette volna a pontokat, hiszen Monye a tizenhatoson belül rúgta fel Molnárt. A büntetőt Illés lőtte, a jobbra vetődő Milinte azonban kiütötte.

Ezenkívül Czvitkovics lövését jegyezhettük fel illetve Róth fejesét. Az MTK nem érdemelt győzelmet.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!