Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Győr-Zalaegerszeg 1-1

2003.03.12. 19:06
Katasztrofális szombati játéka és veresége után a Győr nagy szerencsével mentett pontot a bajnoki címvédő ZTE ellen.
A múlt heti súlyos hazai zakója után a visszatérő Varga Zoltán egyszersmind a vezetés bekeményített, megbüntették a csapatot. A ZTE ugyanakkor győztes meccset követően érkezett a Rába partjára, és szerette volna folytatni jó sorozatát.

Az első félidőben jóval aktívabbak is voltak a vendégek, Kenesei lövése alig ment mellé, Szamosi távoli bombájánál - az első negyedóra végén - Sebők minden tudására szükség volt, hogy menteni tudjon. Pár perccel később ismét a kapusra volt szükség, Egressy lecsúszott beadásánál. A másik oldalon mindössze egy Peric lövést jegyezhettünk fel, illetve egy tizenegyesgyanús szituációt.

A térfélcsere után rögtön vezetéshez jutott a ZTE. Nagy Lajost akadályozták szabálytalanul a büntetőterületen belül a hazai védők, a tizenegyest Kenesei biztosan lőtte a kapuba. Lendületben maradt a címvédő, de Egressy és Kenesei is hibázott nagy helyzetben.

Aztán némiképp magához tért a Győr, Szanyó távolról veszélyeztetett, és több támadás is eljutott a kapuig. Negyedórával a vége előtt Szanyó végül egyenlíteni tudott. Bajevszki lövése kipattant Turiról, az irányító pedig közelről nem hibázott. A Győr a hajrában jobb volt, Heczeg hatalmas kapufát lőtt tizenhat méterről. Az utolsó percben azonban ismét a ZTE-nél volt a győzelmi esély, ám Sabo fejesét hárította Sebők.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.