Natália
-3 °C
7 °C

Ferencváros-Videoton 1-0

2003.04.05. 20:49
Miután az MTK pontokat veszített a Dunaferr otthonában, a Fradi számára egyértelmű volt, ha nyer, akkor az alapszakaszt az élen zárhatja. A Fradi teljesítette a kötelezőt, nyert és első lett, a Videoton először kapott ki tavasszal.
Noha pontosan tudták a hazai játékosok, hogy mekkora tétje van a meccsnek, az első félórát átaludták. Tóth Norbert tizenhat méteres lövése - Szűcs nagy bravúrral mentett - aztán kijózanítólag hatott, hiszen rá két percre megszerezték a vezetést a zöldek. Leandro baloldali beadása átszállt a védők fölött, épp az érkező Kriston elé került, aki tíz méterről lövésre szánta el, a labda pedig a kapufáról perdült a rövid sarokba.

A várva várt gól nem hozta fel egyik csapatot sem, alig élénkült meg a játék, vagyis a közhellyel ellentétben nem tett jót a meccsnek. A fordulás után a legnagyobb lehetőséget Földes szalasztotta el, aki senkitől sem zavartatva öt méterre a kaputól vette át a labdát, de a kivetődő Szűcsbe lőtt.

Nem sokkal később Lipcsei tizenhét méteres nagy bombája a kapufáról vágódott vissza a mezőnybe, válaszként Korsós szép lövését kellett védenie Szűcsnek.

Egy igen kifejezetten alacsony színvonalú meccsen Szűcs bravúrjainak köszönheti a győzelmét egyszersmind alapszakaszbeli első helyét a Fradi.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!