Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Ferencváros-Újpest 2-1

2003.04.23. 20:13
Tokody vezető góljára a végig mezőnyfölényben játszó Ferencváros kettővel válaszolt, így a tabella élére ugrott. A második találatukat már emberelőnyben érték el a zöldek.
A múlt heti siófoki vereség után egyértelműen javítani szeretett volna a Fradi, kivált, mert az Újpest ellen mindig presztízsértéke van egy esetleges győzelemnek, és mert még tavasszal nem kapott az Üllői úton. Ennek szellemében is kezdte a találkozót a zöld-fehér együttes, hiszen a negyedik percben Szili nagy lövésénél Vlaszáknak bravúrt kellett bemutatni, hogy a léc alól kiüsse a labdát.

Szili és Tököli helyzete nyitotta a rangadót

Öt perc sem telt el, amikor Tököli szép csel után játszotta tisztára magát, hét méterre a kaputól lőhetett, Vlaszák azonban gyors vetődéssel szögletre mentett. A következő helyzetnél viszont nem állt feladata magaslatán a kapus, mert egy középre adásnál árnyékra mozdult ki, Gera lőhetett, Szélesi a gólvonalon állva mentett.

Lipcsei szabadrúgásánál már jó helyen állt és a felső sarokból kiütötte a labdát. A huszadik percben Gera fejelt hat méterről, alig fölé. Két perc múlva Szkukalek kapott nagy passzt Lipcseitől, ám nyolc méterre a kaputól, nem tudott átemelni a kifutó Vlaszákon.

Az Újpestnek egy ziccere volt az első félidőben

Félóra elteltével Gera beadása után Tököli csúsztatott, de célt tévesztett veszélyes fejese. A játékrész hajrájára alábbhagyott a Fradi lendülete, minek köszönhetően az Újpest öt perccel a vége előtt kialakíthatta első helyzetbe. Rósa tökéletesen ugratta ki Kovácsot, aki ugyan kisodródott, hét méterről lőhetett, Szűcs bravúros vetődéssel hárított. (Szkukalek az érkező Simek elől fejjel mentett.)

A fordulás után a mezőnyfölénybe játszó zöldek húsz percig nem tudtak igazán veszélyes helyzetek teremteni - akkor Tököli nem találta el az üres kaput -, a másik oldalon Tokody próbálkozott. Ezek után Lipcsei szabadrúgása és Tököli helyzete jelentett veszélyt.

Tokody nagy gólt lőtt

Hogy aztán teljesen váratlanul Tokody vezetést szerezzen a liláknak. A középpályás huszonötről szúrta rá, miután nem támadták, és remekül eltalált lövését - húsz centivel ment a kapufa mellé - nem védhette Szűcs.

Három perc sem telt el, amikor Lipcsei szabadrúgása után lepattant a labda, Vukmir eszmélt a leghamarabb, nyolc méterről lőtt, a kapufáról azonban visszapattant a labda, és Gera közelről nem hibázott.

Gera és Jovic is első gólját szerezte tavasszal

Hét perccel a vége előtt Németh begyűjtötte második sárgáját, így kiállította Megyebíró. Nem kellett sokáig várni arra, hogy kihasználja ezt az előnyt a hazai csapat. Lipcsei nagyszerűen ugratta ki Gerát, aki rávitte a labdát Vlaszákra, aki még egy reflexmozdulattal hárítani tudott, de a róla kipattanó labda Jovic elé került, aki az ötösről az üres kapuba sodorta. A következő támadásból ismét a szerb csatár került ziccerbe, de Vlaszák gyors vetődéssel mellétenyerelte a labdát.

Megérdemelten nyert a Fradi, mert az Újpest igen tompán játszott, a legjobbjuk Vlaszák volt.