Mária
-7 °C
3 °C

Zalaegerszeg - Békéscsaba 3-0 (1-0)

2003.05.10. 10:49
Bozsik Péter együttese a két félidő elején szerzett gyors gólokkal magabiztosan verte a kiesés elkerüléséért küzdő Békéscsabát.
Villámrajtot vett a hazai együttes, pontosabban Kenesei Krisztián. A válogatott csatár egyéni akció után a tizenhatos vonaláról lőtte ki a csabai kapu jobb alsó sarkát. A haziak továbbra is lendületben maradtak, azonban az első félidőben már nem sikerült növelni előnyüket.

A második félidőt is góllal kezdte a tavalyi bajnokcsapat. Ezt a gólt minden bizonnyal több vicces sportműsorban fogjuk még viszontlátni. Grujic szerette volna felszabadítani kapuját, azonban pechjére Bede játékvezetőt találta el, akinek a hátáról éppen Egressy elé pattant a labda. Az egerszegi támadó teljesen egyedül maradt a kaputól tíz méterre, és ilyen helyzetből még ő sem szokott hibázni.

Két perccel később a legnagyobb csabai lehetőség maradt ki, amikot kovács fejese a kapufán csattant. Három perccel később pedig már három gól volt a két csapat közti különbség. Kenesei szabadrúgása szállt át mindenki felett, érkezett Koplárovics Béla és öt méterről csúsztatott a kapu közepébe.

A hazaiak ezután visszavettek az iramból és csak rajtuk múlt, hogy nem született nagyobb arányú győzelem. A bentmaradásért küzdő csabaiak szinte végig alárendelt szerepet játszottak a jóval nagyobb játékerőt képviselő ZTE-vel szemben.