Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Debrecen-MTK 1-2

2003.05.14. 20:21
Fontos három pontot szerzett az MTK Debrecenbe, mert így életben tartotta bajnoki reményeit. A kék-fehéreknek két helyzete volt, azt kihasználták, a Debrecen tíz emberrel is aktívabb volt.
Egy hónap sem telt el azóta, hogy a Debrecen a Magyar Kupa elődöntőjében hatot vágott az MTK-nak. Arra aligha számított bárki is, hogy a két csapat megint gólgazdag meccset játszik, hiszen Egervári Sándor folyamatosan hangsúlyozta, hogy még egyszer nem játszhat olyan gyengén csapata, mint legutóbb.

Az első huszonöt perc igen gyengére sikeredett, egyik csapat sem csipkedte magát, mindössze egyetlen valamirevaló helyzetet dolgozott ki a hazai gárda, akkor Flavio Pim fejesét biztosan védte Hajdu.

Aztán váratlanul előnybe került a vendégcsapat. Illés tökéletes labdával ugratta ki Madart, aki rávezette a labdát Tomicra, és higgadtan be is fejezte az akciót.

Az első félidőben Pető egyszer még saját kapuját veszélyeztette, de ezenkívül semmi sem történt. Közvetlenül a fordulás után a Debrecen beszorította a kékeket, majd Ilie belekönyökölt Juhász gyomrába, így neki véget is ért a találkozó.

Az MTK játékán a nyolcvanadik percig jottányit sem lehetett megérezni, hogy létszámfölényben vannak, hiszen a legnagyobb helyzetet Bajzát hagyta ki. A csatár tízméteres fejesét Hajdu szép vetődéssel ütötte centikkel a kapufa mellé. (Még egy vitatott szituáció szorul említésre, amikor Pető Böőrt alighanem szabálytalanul akadályozta a tizenhatoson belül, de Szabó sípja néma maradt.)

Tíz perccel a vége előtt Silva kilépett egy indítással - Éger a nyomába sem ért -, Tomic rosszul zárta a rövid sarkot, így a brazil támadó ballal a baloldalról a rövid sarokba lőtt. A Loki válasza nem váratott sokáig magára, Bernáth beadását Hajdu középre ütötte ki, Böőr a tizenhatos vonaláról egyből a kapuba emelt. Vincze még egy helyzetet kihagyott, de az eredmény már nem változott.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!