Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Újpest - Videoton 1-2

2003.10.04. 21:41
Mindkét csapat nagy iramban kezdte a találkozót, ám néhány perc elteltével az újpestiek vették át a kezdeményezést, így a Videoton kontrajátékra rendezkedett be. Az első félidő jelentős részében a hazaiak támadtak többet, de komolyabb helyzetet nem tudtak kialakítani, ezzel ellentétben a fehérváriak egyetlen értékelhető akciójukat gólra váltották. A második félidőre óriási erőket mozgósított az Újpest, de a lila-fehérek továbbra sem tudtak komoly helyzetet kialakítani, mert a Videoton remekül védekezett, és egy kontrából tovább növelte előnyét. Nem sokkal később a hazaiak tizenegyesbő szépítettek, és ugyan az utolsó tíz percet végig támadták, de teljesen hatástalanul próbálkoztak.
9. perc: Simek futott el a jobb oldalon, beadása rövidre sikeredett, de a kipattanó labdát Polonkai még elérte, lövését azonban Tudor nagy bravúrral védte.

26. perc: Egy labdaszerzést követően Dvéri ugratta ki Hercegfalvit, az újpesti védők lest jeleztek, de a csatárt ez nem zavarta és egy csel után Vlaszák kapujába gurított (0-1).

38. perc: A tizenhatoson belül Szanyó ugratta ki az előretörő Nagy Gábort, ám a balhátvéd Tudorba rúgta a labdát. 45. perc: Újabb Videoton-kontrát követően Hercegfalvi lövése csak centikkel kerülte el a bal felső sarkot.

46. perc: A lesre játszó Videoton-védők között Polonkai emelte be a labdát Kovács elé, aki a kapu mellé lőtt.

75. perc: Egy újabb Videoton-kontrát láthatott a közönség. Hercegfalvi és Medved vezette rá Vlaszákra a labdát, az első gól szerzője önzetlenül kiszolgálta csatártársát, aki közelről az üres kapuba helyezett (0-2).

80. perc: Kovács gólhelyzetben ugrott ki, elhúzta a labdát Tudor mellett, aki összeakasztotta a csatár lábát. Így büntetőt rúghatott az Újpest, melyet Szanyó értékesített (1-2.)