Vilma
-7 °C
4 °C

Győr-Haladás 6-0 (4-0)

2003.11.01. 19:28
Sokan a Verebes-korszak visszajövetelét látták a győriek játékában, hiszen a hazaiak már az első félidőben tetemes előnyre tettek szert a roppant indiszponáltan játszó Haléadás ellen.
A hét közepén egy interjúban Kiprich József a győriek edzője úgy nyilatkozott, csapata hiába játszik egyre jobban és hiába alakít ki számtalan helyzetet, képtelen azokat értékesíteni. Nos csapata úgy tűnik igyekezett hamar bizonyítani edzőjének, hiszen Miriuta révén, még ha nem is helyzetből, hanem egy 25 méteres lövésből hamar előnybe kerültek.

Szűk negyedórával később pedig a kopasz középpályás gólpasszal vétette magát észre, jobboldalról belőtt szabadrúgását Kartelo fejelte a kapuba. A hatalmas játékkedvvel játszó Miriuta a harmadik győri gólban is szerepet vállalt, hiszen 20 méteres lövése után Balogh csak kiütni tudta a labdát, a kipattanót Bajevszki adta középre Nicsenkomnak pedig nem okozott gondot négy méterről a hálóba helyezni.

És még mindig nem volt vége a Miriuta shownak! A játékrész hosszabbításában remekül ugratta ki Nagy Tamást és az egykori válogatott támadó 15 méterről nem hibázott. A második játékrészt ott kezdte a hazai gárda, ahol az elsőt befejezte. Három percnyi játék után Bajevszki szinte az egész vendégtérfélen vezette át a labdát, majd kilőtte a kapu bal oldalát.

A "Verebesi időket" idéző Győr továbbra is lendületesen és jól játszott, de gólt már csak egyet sikerült szereznie, Kartelo a 90. percben talált a kapuba, ezzel feltéve a koronát teljesítményükre.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.