Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Videoton-Ferencváros 1-2

2003.11.08. 18:19
Négy perc alatt fordított Fehérváron a Ferencváros, így miután visszakapta a bajnokság elején levont hat pontját, megőrizte vezető helyét a bajnokságban.
Az első negyedórában mindkét csapat előtt nagy gólszerzési lehetőség maradt ki. A hatodik percben Dvéri szabadrúgása után Magasföldi lőtt kapura, nyolc méterről leadott bombáját Szűcs hatalmas bravúrral védte. Hat perccel később Leandro labdájával Tököli lépett ki a védők közül, elvitte a kapus mellett, kisodródott, és lövés helyett cselezni kezdett - vesztére. A védők ugyanis beérték és szerelték.

A Fradi ennyivel el is lőtte puskaporát az első félidőben. Nem úgy a Videoton. Előbb Tóth, Dvéri majd Voicu távoli kísérleténél védett Szűcs. A 36. percben ismét Szűcsnek kellett mentenie, Magasföldi tízméteres lövésénél. (Tóth ismétlése fölészállt.) Öt perccel később azonban a Fradi-kapus is tehetetlen volt. Hercegfalvi jó szöktetését Dvéri kapásból lőtte tíz méterről a kapuba.

A második félidőben a Fradi átvette az irányítást, de nem találta igazán a ritmust. A hetvenedik percig komoly helyzetük sem akadt, akkor Lipcsei hatalmas kapufát lőtt szabadrúgásból. Aztán váratlanul négy perc alatt két gólt lőtt a Fradi. Előbb Lipcsei belőtt labdája után alakult ki nagy kavarodás, és Kócziánról saját kapujába pattant a labda, majd Tököli megszerezte a győztes gólt. Lipcsei szólója után a csatárhoz passzolt, aki az ötösről nem hibázott.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!