Zalán
6 °C
19 °C

Sopron - Debrecen 1-3 (0-2)

2003.11.15. 19:14
Az első félidő első felében a Sopron játszott enyhe mezőnyfölényben, azután az utolsó negyedórában két potyagóllal biztos előnyre tett szert a Debrecen. Szünet után saját térfelére húzódott vissza és kontrákra rendezkedett be a vendégegyüttes, és egy gyors kontrával növelte előnyét. Nem sokkal ezután egy pontrúgást követően szépített a Sopron , a hajrában ugyan kapujához szögezte ellenfelét, de újabb gólt már nem tudott elérni.
30. perc: Dombi húzott középre a jobb oldalról, a tizenhatos vonaláról próbálta középre lőni a labdát, amely a kivetődő Milinte kezei és lábai között a bal alsó sarokba csorgott (0-1).

39. perc: Sándor a tizenhatos jobb oldali sarkáról ballal lőtte a soproni kapu előterébe a labdát, amely anélkül, hogy bárki hozzáért volna, egy pattanás után a jobb sarokban kötött ki (0-2).

66. perc: Dombi a saját térfelének közepéről indult, a soproni tizenhatosnál az akciót a bal oldalon kísérő Halmosihoz passzolt, aki tizenkét méterről, félmagasan lőtt a hosszúsarokba (0-3).

74. perc: Pintér bal oldali szögletét Bagoly hat méterről fejelte kapura, a labda a kaputól három méterre álló Bausz fejéről a kapu közepébe vágódott (1-3).

Jegyzőkönyv
Sopron - Debrecen 1-3 (0-2)
Sopron, 3500 néző, Vezette: Kassai
Matáv-Sopron:
Milinte - Bagoly, Lambulic, Pető - Grósz, Cseke (Pintér 35.), Lazic, Balaskó (Bausz 67.), Hanák (Fehér 60.) - Tóth M., Sira
Debreceni VSC-MegaForce: Tomic - Nikolov, Éger, Flavio Pim, Szatmári - Dombi (Andorka 79.), Habi, Vincze, Selymes (Halmosi 62.) - Sándor T., Bajzát (Kiss a szünetben)
Gólszerzők: Bausz (74.), illetve Dombi (30.), Sándor (39.), Halmosi (66.)
Sárga lap: Lazic (51.), Pető (61.), illetve Habi (22.), Bajzát (45.), Halmosi (66.)

Tervezi már nyaralását?

Segítünk! Válasszon célpontot nyárra útjaink közül! Tengerparti apartmanok előfoglalási kedvezménnyel!

Belföldi ajánlatok

Rengeteg gyönyörű helyet talál belföldi ajánlataink között.