Gusztáv
-11 °C
-2 °C

Sopron - Ferencváros 0-0

2004.03.07. 14:31
Hiába ígérte meg a Fradi új edzője Pintér Attila, hogy csapata mindenhol a győzelemért száll harcba, a Sopron elleni kilencven percet két komoly helyzettel tudták le Tököliék. Igaz ez még így is kettővel több volt, mint a hazaiaké.
Mindkét együttes új edzővel kezdte a tavaszi szezont, így érthetően mindkét oldalon komoly bizonyítási vágy dolgozott a játékosokban. Talán ennek is köszönhető, hogy előszeretettel rúgdosták egymást a játékosok. A nagy elszántság ellenére az első komolyabb gólhelyzetre a félidő utolsó percéig kellett várni. A 45. percben Dragóner labdáját Kiss egyből tovább tette, de Tököli óriási helyzetből, 10 m-ről leadott ballábas lövését Hajdú remek reflexszel hárította.

A második játékrészben közel annyit kellett várni az első gólhelyzetre, mint az elsőben. A 84. percben egy bal oldali ferencvárosi szöglet után röviden szabadított fel a soproni védelem, a kipattanó labdát 10 m-ről Rósa emelte kapura, ám Hajdu a helyén volt.

A keményre fagyott pályán nem alakult ki igazán folyamatos játék, inkább a küzdelem dominált. A második negyvenöt percben valamit nagyobb lett az iram, de a remekül megszervezett védelmeknek köszönhetően helyzetek ekkor sem alakultak ki a kapuk előtt. Bár a mérkőzés egyes időszakaiban a Ferencváros nyomasztó fölényben játszott, a győztes gólt azonban nem sikerült megszereznie.