Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Zalaegerszeg-Videoton 1-0

2004.04.21. 21:23
Waltner döntötte el a találkozó sorsát.
I. félidő:
19. perc: Hercegfalvi kilépett a hibázó ZTE-védők közül és 12 méterről, óriási helyzetben a bal kapufa mellé gurított.
24. perc: Medved fejesét a gólvonalról lábbal hárította Varga.

II. félidő:
56. perc: Nagy L. indította remek labdával Waltnert, aki 14 méterről a hosszúsarokba lőtt (1-0).
67. perc: Tóth B. a 67. percben reklamált a játékvezetőnél, majd megkapta második sárga lapját.

A jól kezdő ZTE ellen a Videoton kontrákkal próbálkozott - kevés sikerrel. Később a vendégek átvették az irányítását és a féldiő végéig megszerezhették volna a vezetést, de lehetőségeiket rendre elhibázták. A ZTE az első félidőben nagyon gyenge teljesítményt nyújtott.

A ZTE a vezető gólját követően visszahúzódott a saját térfelére, s kontrákkal kísérletezett. A második félidőben feljavult egerszegi csapat egy gólos győzelme megérdemeltnek mondható.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!