Mária
-6 °C
-2 °C

Pécs-Videoton 3-3

2004.05.15. 21:27
A Videoton kétszer is két góllal vezetett, azonban nem sikerült megőriznie előnyét, így bekellett érnie az egy ponttal.
Mindössze öt percet kellett várni az első fehérvári helyzetre, ekkor Kóczián szögletből(!) próbálkozott, a pécsi kapus azonban a felső kapufa segítségével hárított. Alig több mint húsz perc után Tóth Balázs 25 méterről váratlanul lövésre szánta el magát, és ezzel talán a pécsi kapust lepte meg a legjobban, aki csak nézte, ahogy a labda mellette vágódott a kapuba.

A gól annyira megzavarhatta a baranyai kapust, hogy tíz perccel később mellényúlt Szabó beadásának, így Kollernek nem volt nehéz az üresen maradt kapuba fejelnie. A hazaiak azonban nem omlottak össze, hat perccel később Kerekes révén szépítettek.

Meglepetésre a második félidőben továbbra is az előnyben lévő Videoton maradt támadásban és ez a mezőnyfölény a 65. percben érett góllá. Hercegfalvi remek labdával indította Magasföldit, aki balról 11 méterről úgy lőtt a hosszú sarokba, hogy a labda a bal oldali kapufáról vágódott a hálóba.

A 82. percben a leshatárról kilépő Montvai a kapust is kicselezve még szépített, majd a 93. percben egyenlített a Pécs. Pest labdája Tóth Balázs kezén csattant és miután a játékvezető szándékosságot vélt felfedezni a mozdulatban, tizenegyest ítélt. A büntetőt Márton lőtte a jobb alsó sarokba, ezzel pontot mentve csapatának.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.