Luca, Ottilia
1 °C
5 °C

Negyvenezer dollárt ért az előre szaltó

2011.10.29. 11:03

Egyedülálló trükkel nyerte meg a Las Vegas-i Monster Energy Cupot Mark Monea. Az ausztrál FMX-es a 360 fokos előreszaltót tavasszal mutatta be, a trükköt azóta csak egyszer próbálta, a 17. X-Gamesen, akkor nem sikerült. Most újra összejött, nyereménye negyvenezer dollár.

„Nyertem már ennél több pénzt is életemben, de ez az első, hogy motorozással pénzt szereztem.“

Az ugrásra, amit tavasszal csinált először, véletlenül érzett rá a sima előreszaltó gyakorlása közben. Moneának annyira megtetszett a mozdulat, hogy tökéletesre gyúrta és ő lett az első, aki hibátlanul megcsinálta a 360 fokos előreszaltót motorral.

Korábban már bemutatta a trükköt a Nitro Circus műsorában is, de a Monster Energy Cup volt az első verseny, ahol élesben is összejött neki. Legutóbb a 17. X-Gamesen próbálkozott vele, akkor megpróbált még nehezebbet ugrani, a trükk közben elengedte a kormányt, de óriásit esett belőle.

>

A Monster Energy Cup az idei év legnagyobb motocross-versenye volt. A supercrossos Ryan Villapoto még Moneánál is többet - a sportág történetében rekordnak számító - egymillió dollárt vihetett haza.