Elemér
5 °C
16 °C

A Vác nem indulhat az NB I/B-ben

2000.12.15. 14:54
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) csütörtöki elnökségi ülésén elutasították az élvonalból kiesett Vác FC fellebbezését. A váciak a 2000/2001-es bajnoki idényben nem vehetnek részt az NB I/B szombaton kezdődő küzdelemsorozatában. Az elnökség a HLASZ versenyalbizottsága által hozott döntést megalapozottnak találta és elutasította a Vác FC fellebbezését - mondta az MTI-nek Bozóky Imre, az MLSZ elnöke. - A váci klub nem szerepelhet az NB I/B-ben. A váciak a hivatásos alszövetség határozata ellen tiltakoztak. A HLASZ július 27-én azért nem adta meg a klubnak az NB I/B-s rajtengedélyt, mert az egyesület többszöri haladékot kért - és kapott -, mégsem tudott eleget tenni a versenykiírásban meghatározott gazdasági előírásoknak. A klubnak először július 21-ig, majd július 26-án 18 óráig, végül pedig július 27-én déli 12 óráig volt lehetősége a hiánypótlásra, ami nem történt meg. Az elnökségi ülés napirendjén nem szerepelt az alelnökségről lemondott Mezey György utódjának megválasztása.

Thaiföld

3 hetes körút Thaiföldön amolyan hátizsákos módra.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!