Az úszók is elutaztak Sydneybe

MR
2000.12.15. 14:54
A súlyemelők, vitorlázók és a szörfösök után az úszók is elutaztak az olimpia helyszínére. A sportolók tizenkét órás repülőút után, helyi idő szerint hétfő este hétkor érkeznek meg Sydneybe, ahol már beköltözhetnek a szeptember elsején megnyitott olimpiai faluba. Vélhetően nem lesznek kényelmetlenségeik, hiszen a magyar csapat vezetője, Molnár Zoltán már egy hete a helyszínen tartózkodik, s ez idő alatt csapatával azon fáradozott, hogy lakályossá tegye a mieink szállását.
,,Három-négy érmet és 26-30 olimpiai pontot várok Sydneyben" - mondta Kiss László szövetségi kapitány az indulás előtt.
Ezúttal huszonkilencen - köztük huszonnégyen az úszócsapat tagjai, kísérői - keltek útra az olimpiára. Az Egyesült Államokban tanuló Szabados Béla és Czene Attila kedden illetve szombaton érkezik Ausztráliába, míg Rózsa Norbert pénteken indul társai után Budapestről..