Jéghoki VB: Cseh győzelem a Szlovákok ellen

Index
2000.12.15. 14:53
A világbajnok cseh válogatott, úgy néz ki túlesett a holtponton, sikerült összeszednie magát a Finnektől elszenvedett 2 gólos [6:4 arányban nyertek ellenük vasárnap a Finnek] vereség után. Hétfő este ugyanis 6:2 arányban a csehek legyőzték a Szlovák válogatottat. Ezzel élen állnak az F csoportban és már bebiztosították helyüket a negyeddöntőben. A csoport sereghajtói a Norvég és az Olasz válogatott - közülük is leginkább az olaszok vannak a legrosszabb helyen, hiszen eddig még nem sikerült pontot szerezniük. A továbbjutást jelentő harmadik és negyedik helyért a Kanadai és a Szlovák válogatott küzd majd meg kedden egymással. A szlovákok pedig a csoport utolsó két helyezés valamelyikéért játsszanak a Norvég válogatottal. Az E csoportban, a hétő esti mérkőzésen az Amerikai válogatott 5:3 arányban legyőzte a Svédeket, így öt mérkőzés után nyolc ponttal az első helyen áll, ami azt jelenti, hogy bebiztosította magának a helyet a legjobb nyolc között. Ebben a csoportban az orosz válogatott hasonló helyzetben van, mint a másik csoportban az olaszok, hiszen továbbra sem szereztek pontot a legjobb 12 között. A továbbjutást jelentő első négy közé kerülésésért folyó harc - az Amerikaiak mellett - a Svájciak, a Svédek és a Lettek között dől majd el kedden, amikor a harmadik helyezett Svédek az orosz válogatottal szemben lépnek pályára, a második helyzett svájciak pedig a csoport ötödik helyén álló Belorusz válogatottal csapnak majd össze.