Kínai segítség az olimpiai pályázathoz?

MTI
2001.09.03. 18:02
Dénes Ferenc hétfőn a 2008-as pekingi nyári játékokról és Magyarország 2012-es olimpiai pályázatáról tárgyalt a kínai fővárosban. Az Ifjúsági és Sportminisztérium helyettes államtitkárát Csang Fa-csiang, a sporthivatal elnökhelyettese és Tu Ming-tö, az olimpiai bizottság főtitkára fogadta. A megbeszélésen a kínai fél három pontban foglalta össze Peking olimpiai pályázatának sikerét. Az elhangzottak szerint, az ország gazdasági ereje és lehetőségei, a mindenre kiterjedő kormányzati támogatás és a közvélemény akarata vezetett eredményre a júliusi, moszkvai NOB-szavazáson. Dénes elmondta: a kínai sportvezetők felajánlották segítségüket a magyar pályázat előkészítéséhez. Szó esett arról is, hogy esetleg kész projektekkel támogassák a munkát.