Márkus Erzsébet nem indul a súlyemelő vb-n

MTI
2001.10.10. 16:25
Márkus Erzsébet, a tavalyi sydneyi olimpián ezüstérmes súlyemelő sérülés miatt lemondta a részvételt a november 4. és 11. között sorra kerülő antalyai világbajnokságon.
"Még szeptember elején a brisbane-i Jóakarat Játékokon szenvedtem részleges izomszakadást a jobb karomban. Azóta nem tudtam teljes intenzitású edzésmunkát végezni. Mindenképpen szerettem volna indulni a törökországi vb-n, de sajnos lehetetlen - mondta az MTI-nek a szombathelyi versenyző, aki az ausztráliai viadalon mindkét fogásnemben és az összetettben is bronzérmet szerzett.
"A válogatott felkészülését a tatai edzőtáborban irányító Zsuga Imre szövetségi kapitány érthetően csalódottan vette tudomásul, hogy Márkus kiesett a csapatból. "Nem ért váratlanul a döntése, hiszen tudtam, hogy a sérülés hátráltatja a felkészülésben, de természetesen nem örülök, hogy nélküle kell indulnunk Antalyában"- nyilatkozta a kapitány. Zsuga Imre az október 19-én sorra kerülő tatai válogató után dönt a vb-csapat összeállításáról.