Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Capriati kiesett a müncheni világbajnokságon

MTI
2001.11.02. 20:34
Nagy meglepetés az utolsó egyéni negyeddöntőben: a világranglista 14. helyén álló francia Sandrine Testud 1 óra 55 perc alatt legyőzte az éllovas amerikai Jennifer Capriatit. A végeredmény: Testud-Capriati 6:3, 4:6, 6:3
Már a találkozó elején látszott, hogy az idén két egyéni Grand Slam-győzelmet (Melbourne, Párizs) arató tengerentúli nem gyógyult meg teljesen, pedig a szervezők torokfájása miatt 24 órával elhalasztották a mérkőzést. Testud nem ijedt meg Capriatitól, szinte végig nyugodtan teniszezett, s viszonylag könnyen nyerte meg a nyitó játszmát. A folytatásban feljavult az amerikai, de ez csak az egyenlítést jelentette.
A döntő szett 4. játékában a francia 6. alkalommal vette el riválisa adogatását, s 3:1 után már megőrizte előnyét. Sőt, már korábban is befejezhette volna a találkozót, 4:1-nél három breaklabdához jutott, de nem élt a lehetőségekkel.
Az elődöntők párosítása: Davenport-Clijsters, S. Williams-Testud