Miklós
-7 °C
2 °C

Magyarország pályázik a 2004-es női kézilabda Eb-re

MTI
2001.11.27. 17:16
Magyarország pályázik a 2004-es női kézilabda Európa-bajnokságra - jelentette be Sinka László főtitkár, miután az elnökség egyhangúlag, 11 igennel szavazott a kandidálás mellett.

A következő lépésben január végéig kell beszerezni a kormánygaranciát és megállapodni a televíziós közvetítésekről. Szükség van még a kb. 450 millió forintos költségvetés mellett a rendező városok, létesítmények hozzájárulására is.

A helyszínről az EHF júniusi salzburgi kongresszusán születik döntés. Mivel Magyarország az egyedüli jelentkező - sőt az EHF kérte, hogy fontolja meg a kandidálást -, így biztosnak mondható a siker.

Az Eb mérkőzéseinek az elképzelések szerint hét város adna otthont. A négy csoport küzdelmeit Nyíregyháza, Szeged, Pécs és Zalaegerszeg, a középdöntőket Győr és Debrecen rendezné, míg az addig felépülő Budapest Sportcsarnokban kerülne sor az elődöntőkre és a helyosztókra.

A kontinenstornára az EHF 400 ezer eurót (kb. 100 millió forint) ad. A fennmaradó közel 350 milliót a szervezőknek kell előteremteniük. Sinka a szponzorok mellett számít az állam és a házigazda városok támogatására. Az Eb kvalifikál a 2005-ös vb-re és a 2006-os kontinensbajnokságra.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!