Siófok a 2012-es budapesti olimpiára készül

MTI
2001.12.12. 12:30
Siófok a 2012-es budapesti olimpiára készül: a Balaton-parti város képviselő-testülete előkészítő bizottságot hozott létre, hogy összehangolja az elképzeléseket, amelyek szerint elsősorban a vízi, illetve a vitorlás versenyek megrendezésére pályázik a város, ha a magyar főváros elnyeri a világ legnagyobb sportvetélkedője rendezésének jogát.

Nagy István, a siófoki városháza sajtószóvivője szerdán az MTI-nek elmondta: a szükséges létesítmények még nincsenek meg, de az Ifjúsági és Sport Minisztérium támogatásával stadion épül, s a város sportcsarnok és sportszálló és versenyuszoda építését is tervbe vette.

Az új siófoki sporttelep első ütemének megvalósításához 650 millió forint támogatást nyújt az állam. A fedett lelátós stadion 10.000, a sportcsarnok pedig 1.500 néző befogadására lesz alkalmas majd.