Árpád
-1 °C
9 °C

23 milliárd dolláros támogatás a pekingi olimpiának

MTI
2001.12.13. 13:44
Megalakult a szervezőbizottság, így hivatalosan is elkezdődtek a 2008-as pekingi nyári olimpia előkészületei. A szervezők 23 milliárd dollárt szánnak az infrastruktúra fejlesztésére, ami egyet jelent a közlekedési feltételek javításával, a versenyek helyszíneinek kialakításával, illetve a már meglévő létesítmények rekonstrukciójával.

A szervezőbizottság elnöke Liu Csi, a kínai főváros polgármestere, helyettese Liu Csing-min alpolgármester lett. A gyakorlati munka megszervezése ugyanakkor Jüan Vej-min sportminiszterre vár, akit a szervezőbizottság ügyvezetőjének neveztek ki. "Olyan olimpiát szeretnénk rendezni, amelyen minden ország képviselteti magát, és amely valamennyi résztvevőnek a javát szolgálja - mondta az alakulóülést követő pekingi ünnepségen Liu Csi, majd hozzátette: a felkészüléssel egyidejűleg igyekeznek mindent megtenni azért, hogy a helyi lakosok életszínvonala is emelkedjen."