Alfréd
4 °C
14 °C

Vízilabda LEN Kupa: csak két góllal nyert a BVSC

MTI
2002.01.20. 00:07
Nehéz dolga lesz a BVSC vízilabdacsapatának a február 2-án sorra kerülő madridi visszavágón, mert a LEN Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén, hazai medencében csak szerény, 2 gólos előnyt szerzett spanyol ellenfelével szemben. Előbb állva hagyta, majd felhozta ellenfelét a BVSC. Már a 8. percben szinte eldőlni látszott a meccs: ekkor a hazaiak 5-0-ra vezettek. A folytatásban azonban nagyon belelendült a madridi együttes, s fokozatosan dolgozta le tetemes hátrányát. Közrejátszott ebben az, hogy a második és a harmadik negyedben, miközben a vendégcsapat öt emberelőnyéből öt gólt lőtt, a BVSC hat létszámfölényes helyzetet is kihasználatlanul hagyott. Kiegyenlített játékkal fejeződött be a mérkőzés, s ha nem is reménytelen a vasutas csapat helyzete az elődöntőbe jutást illetően, az biztos: nehéz lesz a visszavágón megőrizni legalább egyet a kétgólos előnyből. BVSC-Real Canoe Madrid (spanyol) 11-9 (4-0, 3-3, 2-4, 2-2). Gólszerzők: Németh, Kis, Varjas, Gulyás 2-2, Ibolya, Szűcs, Csányi 1-1, illetve C. Garcia, Tanaka, Elke, Sanchez 2-2, Salazar 1

UTAZÁS kiállítás

Március 2-5. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban

A legmenőbb síterepek

Csodás panoráma, jó levegő, szép pályaszállások, a téli sport szerelmeseit ezek várják.